Weboldalunk cookie-kat használ, hogy a biztonságos böngészés biztosítása mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az “Értem” gomb megnyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. Az Adatvédelmi nyilatkozatban találsz további tudnivalókat a sütikről.

Nemzetközi kerekasztal egyeztetés

Nemzetközi kerekasztal-beszélgetést tartottunk a nemzetközi ernyőszervezetek hazai szervezeteinek képviselőivel, valamint a legnagyobb hazai ifjúsági szervezetek nemzetközi területért felelős vezetőivel.

Az elkövetkezendő időszak egyik kiemelt prioritásaként nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a szervezet nemzetközi jelenlétének, és a hazai fiatalok nemzetközi képviseletének megerősítésére. Ennek egyik első állomásaként elindítottunk egy Nemzetközi Kerekasztalt, amelynek célja, hogy havi – kéthavi rendszerességgel egy asztalhoz ültessük a hazai nagy ifjúsági ernyőszervezetek nemzetközi területért felelős vezetőit, valamint a nemzetközi szervezetek hazai tagszervezeteinek vezetőit.

Az első találkozóra 2018. december 14-én pénteken került sor, ahol az Európai Hallgatók Egyesületének (AEGEE), az AIESEC Magyarországnak, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ), az Erasmus Hallgató Hálózat (ESN), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselőit láttuk vendégül.

A beszélgetés során a résztvevők ismertették az általuk képviselt szervezetek nemzetközi területre vonatkozó célkitűzéseit és aktualitásait. Ezt követően olyan témák kerültek átbeszélésre, mint az együttműködési lehetőségek az egyes programok, szakterületek kapcsán, a fiatalok mobilitási hajlandóságának növelése, a nemzetközi cserelehetőségek hatékonyabb kommunikációja, valamint a szervezetek közötti kommunikációs csatornák mélyítése.