Nemzetközi disszemináció beszámoló

Nemzetközi disszemináció beszámoló


A Get engaged! projekt az Erasmus+ Program támogatásából megvalósuló hosszú távú stratégiai partnerség, melyben a Nemzeti Ifjúsági Tanács mellett a Lengyel Nemzeti Ifjúsági Tanács (PROM) és az Erasmus Student Network (ESN) vesznek részt partnerekként. A szervezetek képviselői 8 módszert dolgoztak ki tagjaik aktív elköteleződésére és bevonására.

Az ebből készült módszertani kiadványt  két nemzetközi disszeminációs eseményen mutattuk be, melyek nagy sikernek örvendtek az európai ifjúságügyi színtéren. A visszajelzések alapján egy hiánypótló projekt és kiadvány jött létre a partnerség által, amelyet más országok nemzeti ifjúsági tanácsai és ernyőszervezetei, ifjúsági szervezeti örömmel fogadtak.

Az első disszemináció a Benelux-Bodensee Együttműködés (BBC+) találkozóján volt, amely 13 nemzeti ifjúsági tanácsot foglal magába. Itt a Get engaged! projektet és az elkészült kiadványt a Nemzeti Ifjúsági Taács és a Lengyel Ifjúsági Tanács közösen mutatta be. A megjelent képviselőknek lehetőségük nyílt kérdéseket feltenni az adott módszerekkel kapcsolatban, illetve egy-két szervezet beszámolt arról is, hogyan látja már most a módszerek hasznosításának lehetőségét épp zajló saját szervezetfejlesztési folyamataiban.

 

Az Európai ifjúsági Fórum közgyűlésén tartott disszeminációs műhelyen pedig több mint harminc szervezeti képviselő vett részt a tagszervezetek közül, vegyes érdeklődéssel és tevékenységi körrel. Nemcsak a NIT, a PROM és az ESN, hanem a többi szervezet is megosztotta saját jógyakorlatait, így a NIT számára is érkeztek további izgalmas információk, amelyek relevanciáját a tagszervezetek és a magyar ifjúságügy számára érdemes megvizsgálni. Ilyen például az, hogy számunkra milyen lehetne az alumni hálózat megfelelő működése (külön álló szervként? a NIT-ből koordinálva?), melyik kommunikációs csatornák használata a leghatékonyabb, milyen sokféle struktúrája lehet egy koordinátori hálózatnak, mint ahogy az is érdekes felvetés volt, hogy az ifjúsági információs mátrixot applikáció formában is lehetne használni.

 

Jövő héten magyar nyelven is bemutatjuk a módszertani kiadványt, illetve műhelyek keretében dolgozunk azon is, mi lenne fontos a magyar fiatalok szempontjából. Az erre szervezett szakmai napra itt tudtok jelentkezni!