Kárpátaljai magyarok anyanyelven való tanulása

A Nemzeti Ifjúsági Tanács az Európai Ifjúsági Fórumhoz fordul a kárpátaljai magyarok anyanyelven való tanulása ügyében

A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) Elnöksége határozottan elutasítja az Ukrán Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvényt, amely csorbítja az országban élő nemzeti kisebbségek anyanyelven való tanuláshoz való jogát. A NIT kiáll a kárpátaljai magyar fiatalok mellett, s ezúton biztosítja őket támogatásáról és szolidaritásáról.

A NIT Elnöksége megvizsgálta az új ukrán oktatási törvény jogi hátterét. Aggályosnak tartjuk, hogy Ukrajna nemzetközi kötelezettségeiben, az ukrán-magyar alapszerződésben, valamint az európai uniós társulási megállapodásában foglalt vállalásaival szembe megy. Ebből kifolyólag a NIT Elnöksége javasolja a döntés mihamarabbi átgondolását oly módon, hogy ne sérüljenek az országban élő nemzetiségek jogai.

A NIT, mint az Európai Ifjúsági Fórum egyedüli hazai tagja, levéllel fordul a Fórum vezetőséghez, melyben felhívja figyelmüket az ukrajnai nemzetiségi fiatalok jogainak sérülésére, valamint egyeztetést kezdeményez a lehetséges lépésekről. Ezzel párhuzamosan felvesszük a kapcsolatot az ukrajnai Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal, amely a NIT-hez hasonlóan a fiatalok érdekképviseletét ellátó szervezet.

Budapest, 2017. szeptember 15.