A projektről

Légy részese a

SZABADEGYETEMNEK

2016. szeptember 15-18. között, Felsőörsön!


 

A Szabadegyetem - mely találkozási pontként szolgál a hazai civil, kiemelten az ifjúsági szektor szereplői számára - egy olyan lehetőséget kínál tagszervezeteink fiatal tagjainak, ahol tapasztalat- és tudásmegosztáson, valamint közösségépítésen keresztül fejlesztik képességeiket, szervezeteiket, valamint a tagszervezeteink közötti együttműködéseket egyaránt. A Szabadegyetem célja emellett, hogy a fiatalok közvetlen kapcsolatba kerüljenek ifjúságpolitikai szakemberekkel és döntéshozókkal is.

A Szabadegyetem keretében a résztvevők gondolatébresztő előadásokon, valamint interaktív képességfejlesztő workshopokon vehetnek részt. A vitaindító plenáris előadások és kerekasztal beszélgetések célja, a hazai, illetve az uniós ifjúságpolitika megismerése, valamint az uniós érdekképviseleti módszertan bemutatása. A tematikus képzési elemek különböző, a fiatal szakemberek számára releváns témákat dolgoznak fel.

A Szabadegyetem keretében az alábbi képzési elemeken tudtok részt venni:

Oktatás

A szekció célja a közoktatást és a felsőoktatást érintő aktuális kérdések megvitatása, a hazai oktatás jelenlegi helyzetéről való párbeszéd elindítása, az oktatást érintő problématérkép felvázolása, valamint a köznevelést érintő aktuális átalakítások megismerése, értékelése.

Vállalkozás és forrásteremtés

Ezen képzési program a hazai pénzügyi kultúra megismerésére, a fiatalok vállalkozói képességének fejlesztésére, a start up-ok helyzetének bemutatására, valamint a for-profit és non-profit szektor kapcsolódási pontjaira és lehetőségeire fókuszál.

Nemzetközi ifjúsági érdekképviselet

A programelem legfőbb feladata a nemzetközi érdekképviseleti tendenciák megismertetése, a külföldi és hazai civil és ifjúsági szervezetek működésének összehasonlítása, a  nemzetközi mintákra, jó gyakorlatokra való rávilágítás.

Érdekképviselet

A képzési program alatt az ifjúsági és civil érdekképviselet hazai helyzete, az érdekérvényesítési lehetőségek, valamint a regionális együttműködésekben rejlő potenciál kerül bemutatásra. Emellett érdekérvényesítési módszerek megismerésére fókuszál ez a programelem.

Civil marketing

Ezen szekció fókuszában a közösségépítés, a kommunikációs stratégiák megalkotása, a hatékony szervezeti kommunikáció kialakításának fontossága, az ‘image’ építés lépései, valamint az eredményes kampányok megszervezésének mechanizmusa áll.

Civil menedzsment

A képzési elem a folyamat-menedzsmentet, a projektmenedzsmentet, a pályázatokon túli forrásteremtést, valamint a civil szektoron túli stratégiai partnerségek megalkotásának lehetőségeit és módszereit ismerteti.

 

A konferencia időpontja és helyszíne:

Időpont: 2016. szeptember 15-18.

Helyszín: Malomvölgy Oktatási és Szabadidő Központ (8227 Felsőörs Hóvirág u. 28.)
Elhelyezés többágyas szobákban várható.

 

Részvétel feltételei:

A Szabadegyetemre delegáltakat csak a NIT teljes és pártolói tagjai küldhetnek. Tagszervezeteink 1 fő delegáltat, valamint 1 fő pótdelegáltat jelölhetnek. A delegáltak 18-35 év közötti fiatalok, ifjúságügyi szakemberek, akik aktív szerepet szeretnének vállalni a Nemzeti Ifjúsági Tanács életében és érdeklődnek a fent említett témakörök iránt.

A Szabadegyetemen maximális létszáma 100 fő. A határidő lejárta után először a delegáltakat majd a fennmaradt helyek függvényében a jelentkezés sorrendjében fogadjuk a pótdelegáltak jelentkezését.

A Szabadegyetemen való részvétel ingyenes abban az esetben, ha a delegált a szakmai program minimum 75%-án részt vesz. A Szabadegyetem teljes programköltségét, a résztvevők szállás- és ellátásának költségeit a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásából finanszírozzuk.

A delegált jelentkezése abban az esetben válik aktívvá, amennyiben a delegáló tagszervezet a jelentkezési határidőig befizeti a 20 000 Ft kauciót. Ezt az összeget a rendezvény zárását követően a szervezetek visszakapják abban az esetben, ha a delegáltak a szakmai program minimum 75%-án részt vesznek.

A pótdelegáltak utáni kauciót a visszaigazolást követően kell befizetni, jelentkezésük ezt követően lesz érvényes.

 A kauciót erre a bankszámlaszámra tudod befizetni:

Név: Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület

Bank neve: UniCredit Bank Hungary ZRt.

Bankszámlaszám: 10918001-00000083-67250009

ÁLLÍTS DELEGÁLTAT MOST!

 

Bővebb információ:

A Szabadegyetemről bővebben a www.ifjusagitanacs.hu oldalon olvashatsz!
Kérdéseiddel keress bennünket, a titkar@ifjusagitanacs.hu e-mail címen, vagy hívj munkaidőben a 06 (1) 438 2050 telefonszámon.


 

 

TERVEZETT PROGRAM

 

2016. szeptember 15. (csütörtök)

 

11:00 - 13:30 Regisztráció

14:00 - 14:45 Megnyitó

15:00 - 16:30 Kerekasztal beszélgetés a hazai ifjúságpolitika horizontális együttműködési lehetőségeiről

                     Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár
                     Cseresnyés Péter képzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár

17:00 - 18:00 Vacsora

18:30 - 20:00 Ismerkedős est

 

2016. szeptember 16. (péntek)

 

07:30 - 08:30 Reggeli

09:00 - 10:30 Képzési programelem I.

10:30 - 11:00 Kávészünet

11:00 - 12:30 Képzési programelem II.

13:00 - 14:00 Ebéd

14:30 - 16:00 Az Európai Unió ifjúságpolitikája 

                     Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős európai biztos

16:30 - 18:00 Sport- és szabadidős program

18:00 - 19:00 Vacsora

19:30 - Informális beszélgetések/Közösségi este

 

2016. szeptember 17. (szombat)

 

07:30 - 08:30 Reggeli

09:00 - 10:30 Képzési programelem III.

10:30 - 11:00 Kávészünet

11:00 - 12:30 Képzési programelem IV.

13:00 - 14:00 Ebéd

14:30 - 16:00 Képzési programelem V.

16:30 - 18:00 Az Európai érdekképviselet működése

                    Schöpflin György európai parlamenti képviselő, Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport
                    Marco Grdosic elnök, Európa Tanács Ifjúsági Tanácsadó Testülete

18:00 - 19:00 Vacsora

19:30 - 21:00 Hazai ifjúságpolitika - "Egyetértünk-e?"

 

2016. szeptember 18. (vasárnap)

 

07:30 - 08:30 Reggeli

09:00 - 10:30 Párhuzamos programok, közös workshopok

10:30 - 11:00 Kávészünet

11:00 - 12:30 Zárás, értékelés

 

A programváltozás jogát fenntartjuk!